Az inkontinencia műtéti kezelése

Akinek vizelettartási zavara van, és szeretne ezen változtatni, az előbb-utóbb biztosan találkozik a témával. Az ilyen kezelést nőgyógyászok vagy urológusok végzik, így várhatóan ők fogják kezdeményezni valamelyik formáját. Az óvatosabbak persze kicsit utánajárnak a dolognak, és milyen jól teszik! Az operáló orvosok igen jó eredményekről számolnak be, és a szakirodalomban is ez szerepel, de úgy tűnik, a megoperált érintettek messze nem ilyen elégedettek. És ez nem is véletlen.

Első, és legfontosabb dolog amit tudni kell, hogy műteni csak az egyik, igaz a leggyakoribb inkontinenciát lehet. Ez az úgynevezett stressz-inkontinencia, ami magyarul kissé félreérthető, mert nem a stresszes állapotot, hanem a has és a törzs izmainak megfeszülésekor fellépő vizeletvesztést értjük alatta. (Angolban, ahonnan ered, a stressz első jelentése nyomás, feszülés.) Köhögés, tüsszentés, ugrálás során a hasüregben megemelkedik a nyomás, és ez rátevődik a hólyagra is. Amennyiben abban van vizelet, azt kezdetben kisebb, később már nagyobb mennyiségben kipréseli. Ilyenkor a hólyag nem húzódik össze, ezért nincs is vizelési inger, illetve érzés sem. A többi inkontinenciaformát, így a fokozott késztetésest (urge), a reflexest, a túlreagáló hólyagút vagy az úgynevezett neurogén hólyagot kísérőt egyáltalán nem lehetséges elfogadott műtéttel javítani. (Persze van néhány egészen elképesztő műtétes eljárás, de erről inkább nem írok semmit, legfeljebb kérésre…) Igen ám, de ezek a típusok a stressz-inkontinencia mellett is előfordulnak, és az minél hosszabb ideig áll fenn, annál nagyobb valószínűséggel. Ebből igen egyszerűen következik, hogy műtétről csak abban az esetben lehet gondolkozni, ha előtte részletes kivizsgálással – kötelező eleme az urodinámiás vizsgálat – a többi formát kizárták.

De mégis miféle műtétek ezek, és milyen módon hatnak?

Bár egészen nagyszámú – elképesztően sok – műtét létezik, ma nagyjából kétfélét végeznek. Az egyikkel a hólyagot a „rendes helyére” visszateszik. Ennek logikája, hogy a stressz-inkontinencia a kiviselt terhességek után alakul ki a legnagyobb számban, és a terhesség során a hasüregben elhelyezkedő magzat és a hozzátartozó részek súlya függőleges testhelyzetben a kismedencére terhelődik. A hónapok során a hólyag felfüggesztését megvalósító szalagrendszer emiatt megnyúlik, és így az lejjebb kerül. Egyszerű, bár téves logika szerint, ha ezt megszüntetik, akkor az így keletkezett inkontinencia is meggyógyul.

Hol van a tévedés?   Számos van!

1./ A szalagok megnyúlása nagyjából a 6. terhességi hónaptól megkezdődik, és nyilván addig tart, amíg a magzat növekedik. Eszerint ettől kezdve az inkontinenciának is meg kéne jelennie, de ez nincs így. A terhesség vége felé, amikor már jelentősebb mértékű a hólyag lefelé mozdulása, sokkal inkább gyakori ürítés jelentkezik, mert a szűkült hely miatt csökken a hólyag kapacitása, és nem inkontinencia, bár az sem kizárt.

2./ Az inkontinencia, leszámítva a kb. 75%-ban hetek alatt spontán elmúló átmeneti formát, típusosan a szülés után 5-15 évvel jelentkezik. Vajon hogyan lehetséges, hogy egy kiváltó ok csak ennyi idő múltával okoz működészavart? Netán folytatódik a süllyedés a szülés után? Nyilvánvaló képtelenség!

3./ Ha tényleg a hólyag lesüllyedése okozná a vizeletvesztést, akkor minden kiviselt terhességet követően meg kéne jelennie. Természetesen ez nincs így, mivel egyáltalán nem lesz mindenki inkontinens a terhesség után.

4./ Stressz-inkontinencia van olyan nőknél is, akik sosem voltak terhesek, tehát a szalagnyúlás sem alakult ki náluk. Megjegyzem, hogy férfiaknál is lehet, akik nemigen szoktak terhesek lenni…

Mindezek mérlegelése után ki lehet zárni, hogy önmagában a szalagok megnyúlása okozza a problémát.

Persze a kóros elhízás tud hasonló szituációt teremteni a hasüregben lévő nagy mennyiségű zsír miatt, de férfiaknál a prosztata általi alátámasztás miatt ez nem igen okoz szalag megnyúlást. Mindemellett mindkét nemben kockázatot jelent a túlsúly. Nem állítom, hogy a megnyúlt szalagok kedvezőek lennének, és ennek megfelelően átmeneti részleges javulás előfordulhat a műtét után. Az viszont egészen bizonyos, hogy ez nem gyógyítja meg az inkontinenciát.

A második, leggyakrabban végzett műtét a Svédországban 1993-ban kifejlesztett „nem feszülő szalag” (TVT) beültetése, amivel megtörik a húgycsövet. Kifejlesztői több mint 93%-os gyógyulást ígértek ezzel az eljárással, amit ma már sokkal óvatosabban állítanak.

Mégis mi ennek a lényege?

Meglehetősen egyszerű, mondhatnám primitív:

Mint ahogy feljebb leírtam a vizeletvesztés legtöbbször egy hirtelen hasűri nyomásemelkedést követ, a kipréselődés miatt. Miután egy egyenes csőben a kiáramlást alig akadályozza valami, szemben egy kiáramlást akadályozó megtöretéssel, a dolog működik is. A leginkább a rövid ideig tartó egyszeri nyomásemelkedést (tüsszentés) követően érezhető jelentősebb javulás. Más a helyzet, ha a nyomás tartósabban áll fenn, vagy ismétlődik. Ez például futáskor, erős nevetéskor vagy köhögési rohamnál jelentkezik. Ilyenkor a hatás jóval kisebb. Ez nem is véletlen, hiszen a megtörést csak részleges kiáramlás csökkentésre lehet beállítani, mert erős megtörés esetében egyáltalán nem tudna üríteni a páciens. Emiatt nem lehet erősen feszülő a szalag.

Meg kell még említeni, mivel indokolják ennek a műtétnek a hatásmechanizmusát. Tanulságos! Tehát az operáció úgy hatna, hogy az aláhurkolás amellett, hogy rögzíti, helyreállítja a húgycső zárónyomását, ezzel szünteti meg ezt a fajta vizeletvesztést. Aki katéterezett már, vagy éppen őt katéterezték, az eléggé biztosan tudja, hogy a folyadék nem a katéter húgycsőbe helyezéskor, (ami megszünteti a zárónyomást) hanem a hólyag nyakrészen való áthaladása után indul meg. Vagyis ez  önmagában cáfolja, hogy a húgycsőnek normál esetben szerepe lenne a vizelet visszatartásában.

Lévén, a műtéteket már több mint 20 éve végzik, volt idő a hosszútávú eredmények felmérésére is. Ezek már sokkal kevésbé meggyőzőek. Ma 5 éves távlatban nagyjából 30-50%-os eredményről számolnak be, és bár vannak kétségeim, de fogadjuk el. Ez nem véletlen. Mindez annak következménye, hogy a stressz-inkontinencia nem statikus állapot, hanem progresszív. (Erről részletesen az intimtorna részben írtam.)  Miután a műtét nem az okot szünteti meg, a progresszív folyamatra gyakorolt hatás logikusan csak átmeneti lehet.

A kétfajta műtétet mérlegelve még egy dolgot érdemes megemlíteni, ami igencsak érdekes.

Amikor a megnyúlt szalagok miatt lesüllyed a hólyag akkor közte és a medencefenéken lévő húgycsőnyílás közötti távolság megrövidül. Ilyenkor a húgycső csak úgy fér el, ha megtörik. Ez, mint fentebb szó volt róla, kiáramlási akadályt jelent. Emiatt olyanoknál, akiknél a kipréselődés lehetősége már fennáll, a hólyag visszaemelése megszünteti a kifolyási akadályt, és a helyzet romlani is fog. Ez az oka annak, hogy a hólyag „helyretétele” után nem ritkán egy szalagműtétre is szükség lesz.

Érdemes tehát tájékozódni, mielőtt műtétre szánná rá valaki magát. A legjobb, ha megkérdez legalább 5-10 műtött személyt, ha lehet olyanokat, akiket régebben, mondjuk 2-4 éve operáltak.

Dr. Szabados Péter